|
|
Ha egy látványos hollywoodi filmet tapasztalatlan újonc rendez, az nem sok jót jelent. Hacsak nem Spielbergnek és Zemeckisnek hívják a producereket, akik talán egy engedelmes direktorra kívánták hagyni a rendezés kevésbé érdekes feladatait, míg ők maguk aktívan és kreatívan beleszóltak az emberzabáló szörnyházzal megküzdő gyerektrió történetébe. Bár Hitchcock hatása is letagadhatatlan (különösen az ő filmjeit – pl. a Hátsó ablakot – idéző jelenetekben), a Rém rom leginkább a ’80-as évek ötletes Spielberg-produkcióira (Poltergeist – Kopogó szellem, Kincsvadászok stb.) emlékeztet mind helyszíne és szereplői (külváros és kispolgárok), mind bevált recept szerinti felépítése és megvalósítása terén.
A képi világot szoknunk kell: a Polar Expressz motion capture animációjával (színészek mozgásának digitalizálásával) életre keltett figurák mintha hitelesen játszó gumibabák lennének, amelyeknek a haja szinte fröccsöntött műanyagnak tűnik. A koncepció talán szándékos: a technika tanulságait levonva igyekeztek a figurákat eltávolítani a túlzottan élethű, ezáltal élettelenné váló alakjuktól – cserébe a Polar animációjának legnagyobb hibáját kijavították: az életteli szemek folyamatosan mozgásban vannak.
Szükség is van erre a félelmetes jelenetek és ijesztgetések során, amelyek az érzékenyebb kölykök számára túlságosan is intenzívek lehetnek. A divatos (más szempontból nem indokolt) CGI technika mellett a Rém rom ezzel jelzi, hogy nem húsz évvel ezelőtt járunk: a horror-videojátékokon edződött gyereknézők többségének már olyan film okoz megfelelő izgalomfaktort, amelyben az áldozatait kíméletlenül szedő ház pincéjében a kölykökre igencsak sokkoló meglepetések várnak. | |